Z001: A Túlélés Krónikája

A gyomra összeszorult. “Mi folyhatott itt?” – kérdezte magától. A hátán végigfutott a hideg, ahogy rájött, hogy talán többről van szó, mint egyszerű kísérletekről. Leült az egyik törött székre, és tovább olvasta a jegyzeteket. Az információk töredékesek voltak, de a kép kezdett összeállni.

Hirtelen zajt hallott a folyosóról. Felkapta a fejét, és fülelt. Léptek? Lehetséges volna, hogy más is van itt? Felállt, és lassan az ajtóhoz lépett. A folyosó sötét volt, de nem látott semmit. Talán csak a szél – gondolta, de valami nem hagyta nyugodni.

Visszatért az asztalhoz, és összegyűjtötte a legfontosabb dokumentumokat. Úgy érezte, hogy ezek a papírok kulcsfontosságúak lehetnek. Ahogy éppen a hátizsákjába tette őket, a szoba hirtelen elsötétült. A zseblámpája kialudt, és a csendet egy mély morgás törte meg a háta mögül.

Joe szíve hevesen vert. A sötétségben csak a saját lélegzetvételét hallotta, és azt a mély, állatias hangot, amely egyre közelebbről érkezett. Megpróbálta újra bekapcsolni a zseblámpáját, de hiába. A pánik kezdett elhatalmasodni rajta.

Hirtelen valami megérintette a vállát. Megpördült, és ösztönösen ütött maga elé, de csak a levegőt találta el. A morgás most már közvetlenül mellette volt. Joe hátrált, amíg a háta a falnak nem ütközött. Tudta, hogy nem maradhat itt.

Emlékezett egy fémrúdra, amit korábban látott a szoba sarkában. Lassan arrafelé indult, próbálva nem zajt csapni. A sötétben minden mozdulat óriási kockázat volt, de nem volt más választása. Ahogy lehajolt a rúdért, érezte, hogy valami hideg és nyálkás súrolja a karját.

Ekkor egy villanásnyi fény törte meg a sötétséget, ahogy a zseblámpa újra életre kelt. A fényben megpillantotta a lényt: torz test, eltorzult arc, amelyben már alig voltak felismerhető emberi vonások. A szemei vörösen izzottak, és a szája szélesre tárult, felfedve éles fogait.

Joe nem habozott. A rúddal teljes erőből sújtott le, eltalálva a lény karját. A teremtmény hátrált egy lépést, de nem adta fel. Újra támadásba lendült, karmait Joe felé nyújtva. A férfi kitért előle, és az ajtó felé rohant.

A folyosón futva próbált emlékezni az útvonalra, de a gyár labirintusszerű folyosói összezavarták. A lény hangja mögötte visszhangzott, ahogy üldözte őt. Joe befordult egy sarkon, és egy félig nyitott ajtón át egy másik terembe menekült.

A szoba tele volt régi gépekkel és szerszámokkal. Gyorsan bezárta az ajtót, és egy nehéz szekrénnyel eltorlaszolta. Tudta, hogy ez csak időleges megoldás, de egy kis lélegzetvételnyi időre volt szüksége.

Körülnézett a teremben. Az egyik sarokban egy régi szellőzőnyílás tűnt fel. Talán azon keresztül kijuthat – gondolta. Odalépett, és próbálta kinyitni a rácsot. A csavarok rozsdásak voltak, de egy feszítővassal sikerült leszednie.

Amint belemászott a szellőzőbe, hallotta, hogy a lény áttöri az ajtót. A szekrény hangosan csapódott a földre, és a teremtmény dühtől fűtve kezdte keresni őt. Joe óvatosan mászott előre a szűk járatban, remélve, hogy a lény nem tudja követni.

A szellőzőrendszer szűk és sötét volt. A levegő nehéz és poros, de legalább biztonságban volt egyelőre. Ahogy haladt előre, hallotta, hogy a lény a szellőzőn kívül követi a zajokat. Nem volt ideje megállni.

Hirtelen a szellőző megreccsent alatta. A fém meggyengült a kor és a rozsda miatt. Joe megpróbált óvatosabb lenni, de túl késő volt. A szellőző alja beszakadt, és ő zuhanni kezdett.

Joe egy halom törmelékre esett. A fájdalom azonnal átjárta a testét, de szerencsére nem tört el semmije. Felnézett, és látta, hogy egy sötét, alagsori helyiségbe került. A fentről beszűrődő halvány fényben körvonalazódott a környezet.

A helyiség falain furcsa jelek és szimbólumok voltak. Az egyik sarokban egy régi generátor állt, mellette pedig különböző laboratóriumi eszközök. Joe felismerte, hogy ez egy rejtett laboratórium lehetett.

Felállt, és lassan körbejárta a szobát. Az asztalokon üvegcsék, jegyzetfüzetek és számítógépek maradványai hevertek. Az egyik jegyzetfüzetben részletes leírásokat talált a kísérletekről. A szöveg tele volt tudományos kifejezésekkel, de a lényeget megértette.

“A vírus… genetikai módosítás… emberi teljesítmény fokozása…” – olvasta hangosan. Rájött, hogy itt fejlesztették ki azt a vírust, amely mindent tönkretett. A kísérletek célja talán nemes volt, de a következmények katasztrofálisak lettek.

A jegyzetekből kiderült, hogy a vírus kiszabadult a laborból, és gyorsan terjedni kezdett. Az emberek többsége megfertőződött, és szörnyű mutációkon mentek keresztül. Joe szíve összeszorult a gondolatra, hogy mennyi szenvedést okozott ez a hely.

Ekkor halk neszt hallott a háta mögül. Megfordult, és egy alakot pillantott meg a sötétben. Az első gondolata az volt, hogy újabb lény közeledik, de ahogy közelebb lépett, látta, hogy ez egy ember.